Virág művek

templomok Felújított templomok Felújított templomaink alpin technika templomtornyok felújítása

 

    • Herendi katolikus templom szentelése. 
    •  
    • Herendikatolikus templom szentelése. 
    •  
    •  
    •  
    •  
    • Herendi katolikus templom szentelése.
    • Interjú az atyával a templom felújításáról. 
    • Püspökszilágyi katolikus templom
    • felújítása.
    • Virág Attila egyéni vállalkozó vagyok, kérem engedje meg, hogy a figyelmébe ajánljam vállalkozásunk szolgáltatásait.
      2010.óta dolgozom egyéni vállalkozóként.
       
      Kezdetben családi házak felújításával foglalkoztunk, majd alkalmunk nyílt műemlék épületek renoválására. Itt nagyon értékes szakmai tapasztalatokra tettem szert, sokrétű kihívásnak kellett megfelelni. Legnagyobb örömömre sikerült megfelelni az elvárásoknak. Szakmailag nagyon sokat fejlődtem, tisztelettel adózom a régi mesterek munkája előtt, ezért tudásom legjavát adom, és folyamatosan törekszem a megújulásra.
      Munkánk során szépült meg Budapesten a József krt.2., és a Margit krt. 5/a. szám alatti épület.
       
      Nagy megtiszteltetésként éltem meg, amikor megbízást kaptunk  a herendi Római katolikus templom teljes felújítására. Tető felújítás, külső, belső festés, mészkő burkolat elkészítése volt a feladat.
      Munkánk során alpintechnikát alkalmazzuk, amellyel jelentős költség csökkenés érhető el, szemben az állványépítéssel, amely megdrágítja a kivitelezést.
      Veszprémben az  Árpád-házi Szent-Margit templom torony felújítását, részleges belső festését, kápolna teljes belső festését végeztük el.
      Csatkán komoly kihívás volt  a balesetveszélyessé vált kereszt helyreállítása, torony megerősítése, festése, tető cserepezése. Bátran állíthatom az egyik legizgalmasabb munkánk volt.
    • A 2014-es év az eddigi pályafutásunk  legnagyobb kihívása volt . Ez pedig nem volt más, mint a  püspökszilágyi neogót stílusú templom belső festése, ablakainak és az oltár szobrainak felújítása. A hétszentség szimbólum freskóinak aranyozása, és a körülötte lévő folyondárok átfestése. A padok, bejárati ajtók felújítása.Torony ablakainak festése alpin technikával történt.Püspökszilágy Önkormányzatának megrendelésére felújítottuk az orvosi rendelő homlokzatát, a temető székelykapuját, a ravatalozót, és a szabadidőparkban a színpadot . Az "élet ház" teljes belső renoválását is elvégeztük.
       
      Tevékenységi körünkbe tartozik:
       
      • Tetőszigetelés 
      • Madarak elleni védőháló, rács, tüske készítése
      • Kőműves munkák elvégzése
      • Külső-belső festés-mázolás 
      • Tornyok tisztítása, korrózióvédelme, felújítása,
      • Ácsolatok, tetőszerkezetek felújítása, készítése,
      • Bádogos munkák
      • Homlokzatok teljes körű felújítása
      Mellékleteken megtekinthetök a fotókat, amelyek a munkáinkról készültek,videó felvételt a herendi templom szenteléséről, és egy rövid interjút az atyával.Bízom benne,hogy elnyeri tetszését, és alkalmasnak találja vállalkozásunkat arra,hogy az Önök Egyházmegyéjében is bizonyíthasson.
       
      Állok rendelkezésére.
      Elérhetőségem: 06-70/ 539-76-80,   06-30/ 480- 76-45
    •  
      attila720831@gmail.com
      Üdvözlettel:   Virág Attila

 

 Herend

herend_23.jpg

 

herend.jpg

 

 

herend_12.jpg

 

herend_20.jpg

 

 Veszprém

 veszprem_1.jpg

 

 veszprem_7.jpg

 

veszprem_8.jpg

 

 Csatka

 

csatka_1.jpg

 

csatka_84.jpg

 

 csatka_216.jpg

 

csatka_289.jpg

 

csatka_250.jpg

 

 

 Püspökszilágy

 

 028.jpg

035.jpg

058.jpg

112.jpg

 

 Püspökszilágy élet ház

 

 

 elethaz_1.jpg

elethaz_2.jpg

elethaz_10.jpg

 

 Püspökszilágy temető

 

 

 temeto_1.jpg

temeto_3.jpg

temeto_5.jpg

 

 Püspökszilágy orvosi rendelő

 

 orvosi_rendelo_10.jpg

orvosi_rendelo_11.jpg

orvosi_rendelo_12.jpg

ovosi_rendelo_9.jpg

 

Püspökszilágy szabadidő központ

szinpad_3.jpg

szinpad_6.jpg

szinpad_8.jpg

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 3
Heti: 9
Havi: 40
Össz.: 27 277

Látogatottság növelés
Oldal: Kezdő
Virág művek - © 2008 - 2024 - templomok.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »